A bambusz méltatlanul mellőzött növény Magyarországon. Az átlag felhasználó ismerete kimerül dekoratív jellegében és bútoralapanyagként történő felhasználásában. Pedig a bambusz léphetne elő a modern környezetvédelem nagykövetévé és végleg kiüthetné a ringből az egyszer használatos műanyag termékeket. Megmutatom, miért is veheti fel a harcot a környezetszennyezés ellen ez az egzotikus növény!

„Bambusztikus” sebesség

Míg egyes fafajták 30-50 év alatt érik el a maximális magasságukat, addig a bambusz, fajtától függően, 1-5 év alatt megnő. Kitermelésük után nem igényelnek újratelepítést, hiszen a megmaradt gyökérzetből a növény újrahajt. Emellett örökzöld is, tehát folyamatosan „idénye” van. Bátran kijelenthető, hogy a bambusz az egyetlen növény, amely képest lépést tartani az emberi fogyasztással és az ebből adódó túltermeléssel!

Öko mezőgazdasági növény

A bambusz gondozása nem igényel semmiféle műtrágyát vagy vegyszert, hiszen elhullajtott levelei biztosítják számára a megfelelő tápanyagot. Ellenálló a kártékony rovarokkal és bogarakkal szemben, emiatt a rovarölő szerek is teljesen mellőzhetőek a termesztése során. Ennek köszönhetően a belőle készülő használati tárgyak (pl. ruhák, vagy szépségipari termékek) hipoallergének, tehát semmiféle allergiás reakciót nem váltanak ki.

Levegőt!

Egy bambuszültetvényt közel 40%-kal több oxigént juttat a légkörbe és körülbelül 4-szer több szén-dioxidot köt meg, mint egy ugyanakkora területen elterülő, kemény fafajtából álló erdő. Ráadásul szerteágazó gyökérrendszere könnyebben felveszi a versenyt a talajerózióval, mint bármely más fafajta.

Sokoldalú

Elárulok egy titkot, a bambuszból nem csak bútort lehet készíteni. A kínaiak évszázadok óta szó szerint a bambuszra építették kultúrájukat: ruházat, fegyverzet, építészet, papírgyártás, de még az ételek készítésében is nagymértékben támaszkodtak a szívós növényre. A bambusz minden részét maradéktalanul fel lehet használni, emiatt nem keletkezik nyesedék, hulladék.

A Távol-Kelet ikonikus növénye megoldást jelenthet műanyagban fuldokló bolygónk jövőjére nézve. 

Számos pozitív tulajdonságának ismeretében bátran válassz bambuszterméket a műanyag használati tárgyak helyett!

A Greenwish bambusz fültisztító pálcikáival nem kell lemondanod a személyes higiénia luxusáról, de biztonságban tudhatod a környezetedet is!

5% kedvezmény
Nem nyert
Talán legközelebb!
Ajándék szivacs
10% kedvezmény
15% kedvezmény
Nem nyert
Ma nincs szerencséd
Ingyenes szállítás
50% kedvezmény
Ingyenes szállítás
Ajándék pamutzsák
Próbálj szerencsét! Pörgess!!
Írd be az e-mail címed a pörgetéshez. Mesés kedvezmények várnak rád!
Játékszabályzat
  • Egyszer pörgetheted meg a kereket.
  • A csalókat kizárjuk a játékból.